Ez a kerek textil tálka rendhagyó módon egy négyzetből készül meglepően egyszerűen. Érdemes többféle anyagból, és/vagy több méretben is elkészíteni, mert jól mutat mindenhol a lakásban, és a legkülönfélébb apróságok tárolására alkalmas.

Kerek textil tálka

Mérete: átmérője kb. 13,5 cm, magassága: 4 cm.

Tipp: ha ennél nagyobb méretben szeretnéd elkészíteni, akkor válassz jó tartású anyagot hozzá, vagy használj merevítő közbélést.

Elkészítéséhez szükséged lesz:

  • kétféle mintás anyagból 20 x20 cm-re,
  • 20 x 20 cm rávasalható közbélésre (ha vékonyak az anyagok és/vagy a közbélés, akkor 2 db-ot szabjál ebből is),

Szabd ki a négyzeteket, majd vasald a közbélést az anyag (vagy az anyagok) hátoldalára.

Készítsd elő a négyzeteket

Készítsd elő a négyzeteket

Színoldalukkal befelé tedd egymásra a két anyagréteget, majd talpszélesen varrd össze körben úgy, hogy az egyik oldal közepe táján kb. 7 cm-ert hagyjál nyitva. A sarkokon vágd le a felesleges anyagot.

Varrd össze a rétegeket

Varrd össze a rétegeket

Fordítsd ki, igazgasd el a varrásszélességet, majd gombostűzd körben meg a szélét, és tűszélesen tűzd le úgy, hogy közben a nyílást is zárd be. Ezután hajtsd félbe, és a saroktól 4 cm-re rajzolj be a merőleges varrásvonalat.

Rajzold be a varrásvonalat

Rajzold be a varrásvonalat

Varrd le a jelölés mentén, majd ismételd meg a másik három sarokkal is. Hajtsd szét a levarrt sarkot, és gombostűzd oda az oldalakhoz.

Tűzd a sarkot az oldalához

Tűzd a sarkot az oldalához

A tetejétől talpszéles távolságra varrd le a sarkot.

Varrd le a sarkot

Varrd le a sarkot

Ismételd meg a másik három sarokkal is, és el is készültél!

Jó munkát!

Kata

 

Mondd el a véleményed!