A leghétköznapibb naplót, vagy naptárat is feldobhatod, és egyben többlet funkciókkal is elláthatod, ha varrsz rá egy csinos borítót. De akár egy könyvnek is védelmet, vagy egyedi megjelenést biztosíthat.

Napló, naptár, vagy könyv borító

A borító három részből áll össze: magából a külső borítóból, valamint a fedőlap és a hátlap belső borítóiból. Ezeket megcsinálhatod teljesen simára is, vagy tehetsz rájuk különböző zsebeket. Én a fedőlap belső borítójára négy kártyatartó zsebet tettem, a hátlap belső borítójára pedig egy függőleges zsebet jegyzetlapoknak.

Előkészületek

Kezd azzal, hogy leméred a beborítandó naplót, naptárat, vagy könyvet.

Ehhez mérd le a magasságát, majd pedig összecsukott állapotban a szélességét a hátlap szélétől a gerincen át az eleje széléig. (Az enyém 21,2 x 31,2 cm.) A lemért méretekhez adjál hozzá pár mm-ert attól függően, hogy milyen vastag az anyagod, hogy biztosan beleférjen a végén. (Én 0,3 cm-ert adtam hozzá, és pont passzolt a készen.)

Mérd le a méreteket

Mérd le a méreteket

Az így kapott méretekhez adjál hozzá körben 1,5 cm varrásszélességet, és szabd ki egyszer a külső borítónak és egyszer a bélésnek szánt anyagból. (Nekem 24,5 x 34,5 cm.)

Érdemes olyan anyagot választani, ami nem túl merev, de nem is nagyon átlátszó, a bélés pedig lehet valami színben hozzá illő egyszínű, de akár ugyanaz az anyag is. (Az én anyagom kicsit átlátszó, így körben átüt a varrásszélesség, amit ugyan megelőzhettem volna, ha alábélelem ragasztós közbéléssel, de attól meg már túl merev lett volna…)

A belső rész szélessége maximum a borító 2/3-a legyen (illetve ha kártya tartót is szeretnél bele, akkor kb. 10 cm az ideális), erre jön még a varrásszélesség.

Ezt a méretet szabd ki 1x a fedőlap borítójának a bélés anyagodból, de akár a fő anyagból is készülhet (mint nálam). A kártyatartóhoz hosszirányban kártyánként 8 cm-ert számoljál pluszban. (Én 4 zsebet készítettem bele, így egy 56,5 x 13 cm darab kellett.)

A kártyatartóhoz először is rajzold be a tűzésvonalakat. Az első a tetejétől 5,5 cm-re legyen, a többi pedig mindig 12 cm-re az előzőtől. A bejelölt vonalakon tűszélesen tűzd le az anyagot, majd készíts el a zsebeket úgy, hogy a tűzésvonalakat 8 cm-re feljebb hozzágombostűzöd az anyaghoz. A hátoldalról vasald meg, majd a két oldalán 0,5 cm-es segédvarrattal rögzítsd a hajtásokat.

A félkész kártyatartó zsebek

A félkész kártyatartó zsebek

A kártyatartó rész színoldalára terítsd rá színével szemben a hátoldalát, és varrd össze a jobb oldalát. (Figyelj rá, hogy a zsebek nehogy fejjel lefele álljanak a végén.) Fordítsd egymásnak háttal a fonák oldalakat, és tűszélesen tűzd meg a varrást. A másik oldalt a segédvarrás mentén varrd oda a zsebekhez a hátoldalt is.

A kész zsebes borító

A hátlap borítójának a zsebe 2,5 cm-el keskenyebb a borítónál. Mind a borítót, mind a zsebet egyszerűen az anyag kettéhajtásával készítettem el (így 1 db 24,5 x 23 cm-es és 1 db 24,5 x 18 cm-es anyagot szabtam neki), amit tűszélesen letűztem. Végül a két darabot egymásra helyeztem, és a nyitott szélek mentén 0,5 cm szélesen egy segédvarrással egymásra rögzítettem.

A hátsó borító és a jegyzet tartó zseb

A hátsó borító és a jegyzet tartó zseb

Összeállítás

Terítsd ki színoldalával felfelé a bélést, majd tedd a bal oldalra a kártyatartós részt, a jobb oldalra pedig a másikat ugyanúgy, ahogy majd a kész darabon lesznek, és gombostűzd oda.

A zsebek elhelyezése a bélésen

A zsebek elhelyezése a bélésen

Ezután a tetejére tűzd rá a színoldalával lefelé a külső anyagot. Ha nincs gyakorlatot több réteg anyag pontos összevarrásában (vagy csak biztosra mennél), akkor körben össze is fércelheted a rétegeket. A biztonság kedvéért egyik oldalon be is rajzolhatod a kész méretet (ami nálam 21,5 x 31,5 cm), majd varrd össze körben úgy, hogy alul a két zsebes rész között nyitva hagyod. Ne felejtsd el megerősíteni a varratot ott ahol a belső borítók kezdődnek. Végül átlósan vágd le a varrásráhagyást a sarkokon ügyelve, hogy bele ne vágj a varratba.

A kész borító kifordítás előtt a bélés felől

A kész borító kifordítás előtt a bélés felől

Fordítsd ki a borítót a nyíláson át, közben igazgasd el a varrásráhagyást. A nyílást tűszélesen tűzd le, és kész is vagy!

A napló borító kártyatartós belső fele

A napló borító kártyatartós belső fele

A napló borító jegyzettartós belső fele

A napló borító jegyzettartós belső fele

Jó munkát!

Kata