Az előző részben bemutattam, hogyan tudod elkészíteni a szabásmintáját egy olyan vállfás tárolónak, ami tökéletesen illik a meglévő vállfádhoz. Ebben a leírásban megtalálod a varrási útmutatót, és rögtön mutatok egy variációs lehetőséget is, amivel kis mélységet adhatsz a zsákodnak.
Egyszerű, elöl két zsebes vállfás tároló, vagy ovis zsák – varrási útmutató
Mielőtt nekiállnánk a varrásnak, tisztázd el az előző részben leírtak alapján kiszabott ovis zsák két fél elejének az eleje középvonalát. Amennyiben valamelyik (vagy mind a két) eleje közép az anyagod gyári széléhez került, úgy azt nem szükséges eltisztázni.
Ezután tedd egymásra a színoldalával egymás felé a két fél elejét, és jelöld be a nyílás helyét. Ez alulról a zseb tetejénél lesz, vagyis a jelölést a kiszabott zseb magasságánál 2 cm-rel lejjebb kell tenned (2 cm-t ugyanis vissza fogsz hajtani a zseb tetején). Felülről pedig ott kezdődik, ameddig a vállfa ér.
Cipzárt szerintem nem célszerű tenni bele, mert egyrészt bonyolultabbá (és drágábbá) teszi az elkészítését, másrészt megnehezíti a használatot is.
Ezután gombostűzd össze a varrás vonalát, és varrd össze az aljától a tetejéig úgy, hogy ha elérsz az első jelölésig, akkor erősítsd meg a varratot, és innen a következő jelölésig a legnagyobb öltéshosszúsággal varrd végig a nyílás helyét. (Erre azért van szükség, hogy könnyen ki lehessen majd bontani.)
Vasald szét a varrásszélességet, majd a két jelölés között bontsd ki a nagy öltésekkel varrt szakaszt.
Tűzd körbe a nyílást talpszélesen úgy, hogy alul és felül erősítsd meg a varratot. Ezzel megakadályozhatod, hogy a használat közben esetleg kibomoljon az összevarrás.
A zseb felvarrása
Hajtsd vissza a zseb felső szélét kétszer kb. 1 cm szélesen, gombostűzd meg, majd tűzd le.
Tedd rá a zsebet az eleje aljára, és gombostűzd rá. Jelöld be rajta az eleje középvonalat, és a jelölés mentén varrd fel.
Ha a zseb felső szélén készíthetsz egy kis háromszög alakú varratot, azzal megakadályozhatod, hogy az igénybevételtől leszakadjon a zseb, vagy szétszakadjon az eleje középvonal varrása.
9. Tisztázd el az eleje és a hátulja fölső részén az egyenes szakaszt, plusz még mind a két irányban kb. 10 cm-t.
Mielőtt összevarrnád a zsákot, a zseb oldalát varrd hozzá az elejéhez egy talp szélességű varrattal.
Körben gombostűzd össze az elejét a hátuljával.
Tedd rá a háta szabásmintáját az összegombostűzött zsákra, és jelöld át róla a tetején lévő nyílás elejét és végét (vagyis azt a pontot, ahol a nyílás és az íves rész varrásszélessége találkozik). Szúrjál be ide a nyílásra merőlegesen egy gombostűt jelölésnek.
1,5 cm varrásszélességgel varrd össze körben a zsákot a nyílás egyik végétől a másikig, majd tisztázd el körben azt a részt, ami még nincs eldolgozva.
Hajts befelé a nyílás varrásszélességét, gombostűzd össze, és talpszélesen belülről ügyesen tűzd le.
Végül fordítsd ki, és vasald le az elkészült zsákot.
Vállfás tároló, vagy ovis zsák egy kis mélységgel
Egyszerűen készíthetsz ez alapján a leírás alapján egy olyan tároló zsákot is, aminek némi mélysége van.
Ehhez mindent ugyanúgy varrjál meg, mint az előbb, de mielőtt kifordítanád, varrd le alul a sarkokat olyan szélességben, amilyen mélységet szeretnél a zsákodnak.
Ehhez a mérethez a 3, esetleg 4 cm az ideális, ha ennél mélyebbet szeretnél, akkor készítsd arányosan hosszabbra a zsákot, és egyúttal mélyebbre a zsebet is.
Jó munkát!
Kata
















